Ez az egyik olyan hely a Westendben, ahova a legtöbbet járunk. Tulajdonképpen ismertük a helyet, még törzsvásárlói kártyánk is van (nem számítottuk bele az árba); szóval a múlt heti kajaszakkör olyan volt, mint egy átlagos délutáni evésünk. (Tulajdonképpen szörnyű, hogy ennyi jó kajálda közül szinte csak ide járunk, de nagyjából ez is a kajaszakkör lényege: hogy rájöjjünk, hogy más jó gyorséttermek is léteznek a környéken.)

Most akkor szeretnék elnézést kérni mindazoktól, akiket zavar, hogy nem tettem fel időben a blogot: Bocsánatot kérek, Ricsi!

Hát a Hummus Pointról sok mindent tudok írni, de akkor nem maradna semmi a képek mellé, ezért csak egy rövid történettel indítanék. Egyik ismerősömmel beszélgettünk arról, hogy egy bizonyos könyvben szereplő egy bizonyos faj miért nem ehet emberi ételt. (Hát ez egy rövid történet volt... ÁÁÁ, nem, csak viccelek, még nincs vége...) "Olyan, mintha te földet próbálnál enni" - magyaráztam, mire jött  válasz: "Miért? vannak olyan vegetáriánusok, akik megeszik a humuszt".

Nem tudom, hogy tényleg léteznek-e olyan vegák, akik földet esznek, a hummust viszont mindenkinek ajánlom a figyelmébe, mivel ez nem más, mint csicseriborsó-krém. És a Hummus pointban ezt lehet enni.

Megint egy olyan helyen voltunk, ahová egyébként is szoktunk járni, viszont most nem csak hárman jöttünk. Lájdíz, end dzsentölmen, örömmel jelenthetem be ideiglenes társunkat: Évit.

Sziasztok, elnézést, amiért ilyen régóta nem szóltam hozzátok, és be kellett érnetek Ádámmal (...), de most újra itt vagyok, illetve, akinek még mindig hiányzom, annak ajánlom figyelmébe a saját blogom. Elnézést a reklámért, meg ezt nem is azért mondtam el, mert bárkit is érdekelne, csak nem tudtam mit írni bevezetőszövegnek, de akkor most megpróbálom. Ezen a héten a Don Pepe pizzériába látogattunk el.

Ezzel karácsonyi különkiadásunk második, egyben utolsó részéhez értünk. A helyről, ahol voltunk tudni kell, hogy a dekorációt elég érdekesen alakították ki, ugyanis a falakon levő lámpák a megtévesztésig hasonlítottak a menüket jelző táblákhoz. Mint ez később kiderült, ezek csak dekoratív jelleggel lettek a falra függesztve.

 Megkésve bár, de itt van a következő poszt... sőt egyszerre kettő. De először az első, mert sorba megyünk.

A Scampi önmagában eléggé különálló egységet alkot. Saját székeivel, berendezésével úgy néz ki mint egy rendes étterem. Ettől függetlenül ugyanolyan tálcán, ugyanolyan műanyag evőeszközökkel ettünk ugyanolyan műanyag tányérból. 

...vágyom nálad lenni bitangul ♪ ♪ ♪ Hmmm, úgy tűnik, a fiúknak nem tetszik, hogy dalra fakadtam, csak ezt Ádám a fülére tapasztott kezével fejezi ki, Ricsi pedig azzal, hogy beszáll... (az utóbbival hatásosabban el lehet venni a kedvem a danolászástól) Na mindegy, szóval az Istanbul.

Nos hát alapvetően egyszerűen zajlik minden - bal, jobb, bal, lendít, ugrik fordul, taknyol... ja nem, az a magasugrás... Nézünk, választunk, kérünk, kapunk; fizetnénk, ha Ádám tudna számolni; várunk, míg Ádám számol; Ádám, kell számológép?; fizetünk, köszönünk, megyünk. Ja és hogy mit kértünk?

 A 21. század csodáinak segítségével bevezetésre került egy vadonatúj kiszámíthatatlansági modul, mely segítségével ezentúl egy véletlenszám(véletlenétterem)-generátor mondja meg az eheti ehendő dolgokat, vagy legalábbis a helyet, ahol elfogyasztjuk őket (bízunk Ádámban, hogy nem hekkelte meg). Ezért harmadik utunk a Főzelékfalóba vezetett, ám nem mondhatjuk, hogy kitörő lelkesedéssel. Kiszolgálás gyors, választék van, enni tudtunk, és különben is mindig azt tanították nekünk, hogy annak örüljünk, amink van... (Meg persze hogy Afrikában éheznek; stb) Nézzük hát minek örültünk:

A Kohinoor rögtön a BelFrit mellett található nagy, zöld táblával ellátott pultja mögött mosolygós kiszolgáló lesi az ember minden szavát (ugyan töri a magyart, de nagyon lelkes). A konyha indiai és pakisztáni, és tele van ottani különlegességekkel. Amint a "bácsi" megtudja, hogy nem szándékozom húst enni (hosszú történet; két szóban összefoglalva: félvega vagyok), rögtön figyelmembe ajánlja a vegatekercset (a csípőssége választható, a mennyisége annyi, hogy estig nem eszem semmit - és ő mindezt tudatja velem), aztán pedig a többieknek is segít választani. Az italoknál - mert most erre is futja - csak kapkodjuk a fejünket, hogy mi minden van (na jó, igazából nem olyan sok, de különleges). Végül ezt hoztuk össze:

Első utunk a BelFritbe vezet. Ez a kis étterem/büfé hatalmas választékot tár a vendég elé, tehát az első benyomás abszolút pozitív. Az már kevésbé tetszik, hogy sokat kell várni, de a kiszolgálás minősége némiképp kárpótol a lassúságért. Az ár/érték arány is viszonylag elfogadható, bár erről megoszlanak a vélemények. Ricsi csak megvonja a vállát és azt mondja: "jobb, mint a meki", Ádám szerint jó, szerintem pedig nem az. Jöjjenek tehát az általunk vásárolt dolgok (a képek elmosódottságáért Ádámot kell szidni(aki ez úton köszöni meg a szidalmakat)):